2012. július
Harry
Apró könnyek hullottak a szemeiből, csuklójával próbálta letörölni őket mielőtt azok végig szánkáznának az arcán. Az újra és újra feltörni vágyó sírást a remegő ajka harapdálásával próbálta visszatartani, az arcába hulló tincset a füle mögé tűrte és száját szólásra nyitotta, de egy árva hang sem szorult ki a torkán. Utáltam magam, hogy ismételten miattam lyukadtunk itt ki, de túl sok visszatartott gondolat motoszkált mindkettőnkben és túl régóta halogattuk ezt a beszélgetést. Ez volt a harmadik ilyen veszekedésünk, mióta együtt vagyunk.
Harry
Apró könnyek hullottak a szemeiből, csuklójával próbálta letörölni őket mielőtt azok végig szánkáznának az arcán. Az újra és újra feltörni vágyó sírást a remegő ajka harapdálásával próbálta visszatartani, az arcába hulló tincset a füle mögé tűrte és száját szólásra nyitotta, de egy árva hang sem szorult ki a torkán. Utáltam magam, hogy ismételten miattam lyukadtunk itt ki, de túl sok visszatartott gondolat motoszkált mindkettőnkben és túl régóta halogattuk ezt a beszélgetést. Ez volt a harmadik ilyen veszekedésünk, mióta együtt vagyunk.
Nem bírtam tovább, hogy ne érezzem ezek után a közelemben. A
bűntudat elöntött, hogy úgy érezte minden más fontosabb nekem, mint Ő. Pedig ha
csak a feléről tudna, az iránta való érzéseimről, tisztába lenne és ez még csak meg sem
fordulna a fejében. Az első lépéseim megtétele után magabiztosabban tettem meg
az utána következőket, mert Ő is közelebb lépett hozzám. Vékony karjait szorosan
a derekam köré fonta, fejét mellkasomon pihentette és hosszasan kifújta a bent
tartott levegőt.
Hosszas percek telhettek el így, egymásba gabalyodva. De
egyáltalán nem a kínos csend uralkodott, hanem az, ami egy nagy vihar után
bekövetkezik. Amikor a nap is ragyogóbban süt, az ég kékebbnek tűnik és az én
szívem is boldogabban és nyugodtabban ver odabent.
- Utálok veszekedni - mondta halkan.
Egy puszit nyomtam a feje búbjára, mielőtt felemeltem volna
az állát, hogy a szemeibe tudjak nézni. De túlságosan is fájt Őt szomorúnak
látnom, hogy a vidám fényt a szemeiben könnycseppek váltották fel. Így
felemeltem a fejem, kezemet visszahelyeztem a vállára és behunyott szemekkel
próbáltam összeszedni a neki szánt gondolataim.
- Emy, nagyon sajnálom! Tudom, hogy mostanában
eltávolodtunk és a banda lekötött, hogy valami mindig közbe jött és a
tetejében még Amber is... - akadtam meg egy pillanatra.
Ezer meg ezernyi gondolat kavargott a fejemben, pontosan tudtam, hogy mit érzek és mit akarok, de megfogalmazni mégis lehetetlennek tűnt. A végeláthatatlan szavakat végül eldobtam és arra kellett jutnom, hogy itt az ideje az eszem helyett szívemnek átadni a szót.
- De a legjobban azt sajnálom, hogy nem éreztettem veled, hogy mennyire fontos is vagy nekem. Pont neked, aki a legfontosabb személy vagy az életemben, aki nélkül már el sem tudom magamat képzelni. Az utolsó, akinek fájdalmat tudnék okozni, és akinek a világon mindent megadnék, hogy boldog legyen. És talán a viselkedésemmel nem ezt mutattam ki és nem kérem, hogy azonnal bocsáss meg nekem, de muszáj volt ezt elmondanom. Fogalmad sincs arról, hogy mennyire szeretlek...
Ezer meg ezernyi gondolat kavargott a fejemben, pontosan tudtam, hogy mit érzek és mit akarok, de megfogalmazni mégis lehetetlennek tűnt. A végeláthatatlan szavakat végül eldobtam és arra kellett jutnom, hogy itt az ideje az eszem helyett szívemnek átadni a szót.
- De a legjobban azt sajnálom, hogy nem éreztettem veled, hogy mennyire fontos is vagy nekem. Pont neked, aki a legfontosabb személy vagy az életemben, aki nélkül már el sem tudom magamat képzelni. Az utolsó, akinek fájdalmat tudnék okozni, és akinek a világon mindent megadnék, hogy boldog legyen. És talán a viselkedésemmel nem ezt mutattam ki és nem kérem, hogy azonnal bocsáss meg nekem, de muszáj volt ezt elmondanom. Fogalmad sincs arról, hogy mennyire szeretlek...
A szavaim áradatát a kis mocorgása állította meg, kinyitva a
szemem láttam, ahogy letörölte a kezével az újra megjelenő könnycseppeket. Lábujjhegyre állva karjait áthelyezte a nyakam köré, ajkait az enyéimre
tapasztotta. A derekánál fogva közelebb húztam magamhoz, és abban a csókban
megpróbáltam minden Iránta való érzésemet beleadni.
2 héttel később
Gyönyörű arca nem sugározta a megszokott vidámságot, helyette az egyre szaporábban folydogáló könnycseppek borították. Pillanatok leforgása alatt vált darakobratörté, térdei megremegtek alatta és nem sok választotta el Őt attól, hogy kiadja mindazt ami a szívét nyomja. Szemei ide-oda járkáltak köztem a mellettem álló szőkeség között, ajkai résnyire elnyíltak. Egy lépést tettem felé, mire azonnal hátrálni kezdett az ajtó felé.
- Kérlek, hadd magyarázzam meg! - szóltam utána megremegő hangon.
- Harry...
Azonban a nevem kiejtése után végleg feladta, nem türtőztetett tovább. Zokogni kezdett, kezét egy pillanatra az arcába temette, majd mielőtt gyors léptekkel elhagyta volna a házat, utoljára rám nézett. Lefagyva álltam egy helyben, a fejemben újra és újra végig pörgettem az imént lezajló eseménysort, mire fel tudtam fogni mi is történt. A huzat hangosan csapta be a bejárati ajtót, mellyel visszazökkentett a jelenbe löketett adott, hogy utána eredjek.
Még annyira sem akartam pazarolni az időmet, hogy cipőt vegyek vagy egy kevésbé rúzsfoltos inget. Elég ösztönző volt az, hogy a barna hajzuhatagát hagytam szem elől téveszteni. A talpamba fájdalmasan fúródtak a kavicsok, az aszfalt hideg volt és a keresgélő, lomha járásom közben még inkább éreztem. Azonban az utca másik végében megláttam, végtelen messziségnek tűnt még az a pár méter is, így gyorsabb tempót próbáltam diktálni.
Cikáztam az elhaladó emberek között, a számat folyamatosan csak a bocsánatot kérő szavak hagyták el, úgy tűnt szinte mindenki az ellen van, hogy minél hamarabb utolérjem. Mikor már csak egy hajszál választott el Tőle, még átszaladt a zebrán, a villogó lámpával nem foglalkozva, így megnehezítve hogy utolérjem. Ahogy a túloldalra ért, járása nem lassult és nem sokára befordult a legközelebbi utcába. Csakis egy helyre mehetett. Kihasználva azt a pár másodpercnyi autó mentes időt, átrohantam a túloldalra. Tempómon ezután még inkább gyorsítottam, mert megláttam ahogy vékony alakja felfut az ismerősen fehérlő ház lépcsőjén.
- Kérlek, hadd magyarázzam meg! - szóltam utána megremegő hangon.
- Harry...
Azonban a nevem kiejtése után végleg feladta, nem türtőztetett tovább. Zokogni kezdett, kezét egy pillanatra az arcába temette, majd mielőtt gyors léptekkel elhagyta volna a házat, utoljára rám nézett. Lefagyva álltam egy helyben, a fejemben újra és újra végig pörgettem az imént lezajló eseménysort, mire fel tudtam fogni mi is történt. A huzat hangosan csapta be a bejárati ajtót, mellyel visszazökkentett a jelenbe löketett adott, hogy utána eredjek.
Még annyira sem akartam pazarolni az időmet, hogy cipőt vegyek vagy egy kevésbé rúzsfoltos inget. Elég ösztönző volt az, hogy a barna hajzuhatagát hagytam szem elől téveszteni. A talpamba fájdalmasan fúródtak a kavicsok, az aszfalt hideg volt és a keresgélő, lomha járásom közben még inkább éreztem. Azonban az utca másik végében megláttam, végtelen messziségnek tűnt még az a pár méter is, így gyorsabb tempót próbáltam diktálni.
Cikáztam az elhaladó emberek között, a számat folyamatosan csak a bocsánatot kérő szavak hagyták el, úgy tűnt szinte mindenki az ellen van, hogy minél hamarabb utolérjem. Mikor már csak egy hajszál választott el Tőle, még átszaladt a zebrán, a villogó lámpával nem foglalkozva, így megnehezítve hogy utolérjem. Ahogy a túloldalra ért, járása nem lassult és nem sokára befordult a legközelebbi utcába. Csakis egy helyre mehetett. Kihasználva azt a pár másodpercnyi autó mentes időt, átrohantam a túloldalra. Tempómon ezután még inkább gyorsítottam, mert megláttam ahogy vékony alakja felfut az ismerősen fehérlő ház lépcsőjén.
A kapuhoz érve azonban megtorpantam egy pillanatra, az ajtó kinyílt és egy magas, szőke srác baktatott ki dühös léptekkel. Amint meglátott, szemeivel szinte villámokat szórt, és megindult felém.
- Beszélni akarok vele! - indultam meg csöppnyi határozottsággal.
- Mégis mit képzelsz ki vagy te? - kiáltott rám - Nem okoztál már Neki épp elég fájdalmat az elmúlt időben?! Nem hiányzik neki még több hazugság!
- Beszélni akarok vele!
Azonban ahogy megindultam a belső udvar felé, egy határozott lökéssel kitessékelt.
Elvesztettem.
- Beszélni akarok vele! - indultam meg csöppnyi határozottsággal.
- Mégis mit képzelsz ki vagy te? - kiáltott rám - Nem okoztál már Neki épp elég fájdalmat az elmúlt időben?! Nem hiányzik neki még több hazugság!
- Beszélni akarok vele!
Azonban ahogy megindultam a belső udvar felé, egy határozott lökéssel kitessékelt.
Elvesztettem.
Nagyon tetszik, jól indul a történet ;) hamar a kövivel! :D
VálaszTörlésPuszi; Bo S.
Köszönöm, örülök, hogy megtetszett :) Igyekezni fogok, köszönöm, hogy írtál :)) <3
TörlésEleanor xxx
Érdekes. Kifejezetten jó lett. Egy 100%-os olvasód az biztos van. Én. várom az első részt is. Meg reméljük az utána lévőket is. :D
VálaszTörlésBiztatást küldd a folytatáshoz: Skys
Köszönöm. :) Reméljük :D Köszi, hogy írtál. <3
TörlésEleanor xxx
En is olvasni fogom abba biztos lehetsz:)) nagyon tetszett a prologus.az elso resz mikorra varhato?:))
VálaszTörlésÖrülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet. :) Szerdán teszem fel az első részt. :)) Köszönöm, hogy írtál. <3
TörlésEleanor xxx